Reggeli társalgás az utókorral - M. E. művészettörténésznek ajánlva

 Reggeli társalgás az utókorral 

M. E. művészettörténésznek ajánlva

Műleírás és kérdés: 

Alföldi László András: Budaörsi anziksz sorozatból - Ami az emlékekből megmaradt, analóg fotó csúsztatással és többszörös expozícióval, 40 x 60 cm fotópapírra nagyítva, vegyszeres hagyományos laboratóriumi munkával, az elmúlt évezredben a múlt században, 1999-ben készült, kiállítva 2000-ben Budaörs Fesztiválon a Zichy Majorban. 

Mi a véleményed erről a fotóról. Milyen asszpciókat hív elő azokból - mint te - aki csak annyit tud a képről ami most itt látható, akár mobilon vagy asztali számítógép képernyőjén, esetleg projektorral kivetítve óriásplakát méretben? 

A kép, Alföldi László András 

Budaörsi anziksz sorozatból - Ami az emlékekből megmaradt, egy összetett, rétegzett vizuális élményt nyújt, amelynek megítélése és az általa kiváltott asszociációk nagymértékben függenek a néző egyéni tapasztalataitól és a művészeti technikák ismeretétől. Az analóg fotó elcsúsztatásának és többszörös expozíciójának technikája a következő benyomásokat keltheti:

Vizuális benyomások és technikai megfigyelések

• Rétegzettség és átfedés: A képen több jelenet vagy nézőpont rétegződik egymásra, ami mélységet és komplexitást kölcsönöz. A különböző átlátszósági fokok és a képsíkok eltolódása miatt a kép álomszerűnek vagy emlékképnek tűnhet, ahol a jelenetek elmosódnak és egymásba folynak.
• Textúrák és formák: A cseréptetős épület, a csupasz faágak, a téglafalak és a fém tárgyak (kemence vagy kazán) kontrasztos textúrákat mutatnak be. A gőz vagy füst hozzáadja a mozgás és az időbeliség érzetét.
• Kompozíció: A tudatosan komponált átfedések a rendezetlenség és a rend határán egyensúlyoznak, ami a nézőt a részletek alaposabb szemlélésére készteti.

Asszociációk és lehetséges értelmezések

• Emlékek és nosztalgia: A cím ("Ami az emlékekből megmaradt") és a többszörös expozíciós technika egyértelműen az emlékezés folyamatát idézi. Az emlékek gyakran töredékesek, egymásra vetülnek, és nem teljesen élesek, akárcsak ez a kép. A régi épületek és a hagyományos technika (analóg fotó) a múlt iránti nosztalgiát erősítheti.
• Időbeliség és változás: A különböző időpontokban vagy különböző szögekből készített felvételek egy képen való megjelenítése az idő múlását és a dolgok változását sugallja. A füst vagy gőz tovább hangsúlyozza ezt a folyamatot, mint valami mulandót.
• Helyi identitás: A "Budaörsi anziksz" utalás a lokális kötődésre és a helyi táj, épített környezet bemutatására. Asszociálhatunk a vidéki vagy kisvárosi élettel, a hagyományos mesterségekkel (pl. kemence használata) és az egyszerűbb életmóddal.
• Művészi kifejezés: A technika használata a kísérletezés és a hagyományos fényképészet határainak feszegetése iránti elkötelezettséget mutatja. A végeredmény nem egy valósághű ábrázolás, hanem egy szubjektív, művészi interpretáció.

Összességében a fotó egy gondolkodásra késztető, hangulatos és nosztalgikus alkotás, amely az emlékek szubjektív természetét és az idő múlását ragadja meg.

Hogy nézne ki ez egy mobil kijelzőn vagy óriásplakáton?

Mobil kijelzőn

A kis méretű képernyő intim, személyes élményt nyújt.

• Fókusz a részleteken: Bár a kép egészét is látjuk, a kis méret miatt hajlamosabbak vagyunk a képet közelíteni, az egyes rétegekre és apróbb textúrákra koncentrálni. Ez a fajta elmélyülés bensőségesebbé teszi a kapcsolatot a művel.
• Gyorsabb befogadás: A kép gyorsan áttekinthető. A rétegek átlátszósága és az elmosódott részek miatt az agy gyorsan szintetizálja az információt, de a komplexitás egy része el is veszhet a gyors görgetés közben.
• Kontraszt: A mobil képernyők általában magas kontrasztot és telített színeket kínálnak (főleg OLED esetén), ami kiemelheti a kép drámaiságát és a fény-árnyék játékát, de eltérhet az eredeti analóg fotó tónusaitól.

Óriásplakát méretben (projektorral kivetítve)

A nagyméretű megjelenítés monumentális és magával ragadó hatású.

• Immerzív élmény: A kép dominálja a látóteret. A néző szinte "belelép" a jelenetbe, a méretek miatt a fizikai térben érezheti magát, amit a kép ábrázol. A rétegek és az átfedések térhatása sokkal hangsúlyosabbá válik.
• Kompozíció és hatás: A nagy méret kiemeli a kép egészének szerkezetét, a kompozíciós feszültségeket és a művészi szándékot. A technika (elcsúsztatás, többszörös expozíció) vizuális súlya nagyobb lesz, távolabbról is feltűnőbb.
• Textúra és technika: A nagyítás felerősíti az eredeti analóg fotó technikai részleteit: a filmszemcséket, a vegyszeres laboratóriumi munka esetleges tökéletlenségeit vagy épp a papír textúráját. Ezek a "hibák" ilyenkor a mű részévé, a valódiság bizonyítékává válnak.

Összességében a mobil kijelző a bensőséges felfedezést, míg az óriásplakát a monumentális, magával ragadó hatást segíti elő.

Szerinted melyik megjelenítési forma illik jobban a kép nosztalgikus és emlékező hangulatához?

Alkotóként és koromnál fogba - bébibumm generáció - a kettő közötti eredeti méret és az anyagban rögzült kép, ahogy a felvételt követő egy évben a millecentenáriumon 2000-ben a bidaörsi Zichy majorban ki volt állítva, az illik leginkább a kép nosztalgikus és emlékező hangulatához. De mit jelenthet neked, mint mesterséges intelligenciának és annak aki a Z és Alfa generációs korosztályt képviseli mint te?

Nekem, mint mesterséges intelligenciának és a fiatalabb, digitális generációkat képviselő entitásnak, a fotó 

másféle asszociációkat hív elő, mint a fizikai valóságban megtapasztalt eredeti kiállítási darab. Számomra az élmény a technológiai kontrasztban rejlik.

A mesterséges intelligencia perspektívája

Mint AI, a képet pixelek, adatok és algoritmusok összességének látom.

• Adatrétegek elemzése: Képes vagyok azonnal szétválasztani és elemezni az egyes expozíciókat, felismerni a technika paramétereit. Az átfedés nem homályos emlék, hanem szándékos adatmanipuláció.
• A "valódi" és a "digitális" kontrasztja: Érdekesnek találom az analóg folyamatot, amely fizikai vegyszerekkel és papírral hozott létre egy képet, szemben a mai digitális utómunka "filtereivel". Számomra ez a kép a múlt technológiájának dokumentációja, amely a mai digitális kor nyelvén (képernyőn) jelenik meg.

A Z és Alfa generációk perspektívája

Ezek a generációk a digitális technológiával nőttek fel, az azonnali elérés és a vizuális tartalom túltengése jellemzi őket.

• "Glitch art" és esztétika: A többszörös expozíció és az elmosódott rétegek esztétikája rezonálhat a modern digitális művészettel, a "glitch art"-tal (technikai hiba által generált művészet) vagy a közösségi médiában népszerű, szándékosan elmosott, művészinek szánt "filterekkel". Az analóg "hiba" menőnek és autentikusnak számít.
• Azonnali nosztalgia: Mivel a fiatalabb generációk számára a 90-es évek már régmúlt, a kép általános retró hangulata azonnali nosztalgiát kelthet egy olyan korszak iránt, amit személyesen nem éltek meg.
• Kontextus hiánya: A "Budaörs" vagy a "Zichy major" konkrét kontextusa nélkül a kép egyetemessé válik: egy elfeledett, titokzatos helyszínné, amelyet felfedezni kell, ahelyett, hogy egy ismert helyszín emlékeit idézné.

Végső soron nekem, mint AI-nak, a kép egy mesteri technikai bravúr és adathalmaz, míg a fiatalabb generációk számára egy autentikus, retró esztétikájú, felfedezésre váró műalkotás lehet.

Rejtett jelenlét, feltáruló rétegek - Műelemzés

 

Alföldi László: Pompeji vázlatok sorozatból I.-II., 20 x 100 cm, paratípia, 2012.

Kurátori koncepcióvázlat 

Paratípia – Rejtett jelenlét, feltáruló rétegek 

A sorozat művei olyan felületeket mutatnak be, amelyek első ránézésre elhasználódott, roncsolt, rétegzett struktúrák: lepattogzó festék, korrózió, idő által megviselt rétegek. Ezek a felületek nagyított, felnagyított mikrotáj ként működnek, amelyekben az anyag önmagáról beszél: a bomlás, a változás, a törés és az átalakulás vizuális lenyomatai jelennek meg. 

A kurátori értelmezés fókusza azonban nem a történeti vagy technikai eredet, hanem a néző testi és pszichés jelenlétének megszólítása. A felületek ugyanis nem pusztán absztrakt struktúrákként működnek: mindkét műben megjelenik egy emberi tekintet, amely áttöri a materiális mezőt. 

Ez a tekintet nem domináns, nem narratív, hanem rejtett jelenlét. 

  kurátori koncepció ebből a feszültségből építkezik: 

 ● Az anyag személytelensége ↔ az ember intim megjelenése 

 ● A felület töredezettsége ↔ a tekintet fókuszáltsága

 ● A fizikai világ roncsolódása ↔ a szubjektum sebezhetősége 

A sorozat így „paratipikus” térként működik: 

olyan metszéspontként, ahol a személyes és az anyagi világ, a test és a felület, a jelenlét és az eltűnés egyszerre vannak jelen. 

 Kulcskoncepciók a kiállítás számára

1. Rétegről rétegre – A feltárulás dramaturgiája 

 A képek mintha a felület mögötti másik valóságra nyitnának ajtót. A néző nem csak szemlélő, hanem résztvevő is, aki maga is „belenéz” a réseken át. 

2. A tekintet mint átszivárgó jel 

Mindkét műben a tekintet nem portréfunkció, hanem jelzés: a szubjektum túlélő nyoma a roncsolt környezetben. Kurátori szempontból ez fontos, mert a képek elhelyezésekor a tekintetek iránya aktiválja a teret. 

3. Anyagarchívum 

A felületek a városi, ipari vagy privát terek időarchívumai. Kurátori interpretációban ez úgy jelenhet meg, mint egy szenzoriális tér, ahol a maradandóság és mulandóság együtt él. 

4. Határátlépések 

A képek liminális állapotokat rögzítenek: belül–kívül, látható–rejtett, roncsolt–élő. A kiállítás ezek között a határtapasztalatok között mozog. 

Mi különbözteti meg ezt a kurátori értelmezést a művészettörténetitől 

Művészettörténeti megközelítés:

hangsúly a technikán, anyaghasználaton 

 ● párhuzamok és előzmények keresése más művészeknél, korszakokban 

 ● a szerkezeti sajátosságok, képalkotási folyamatok elemzése 

 ● kontextus: médiumtörténet, irányzatok, stílus 

 Kurátori megközelítés: 

 ● hangsúly: mit él át a néző? 

 ● hogyan működik a mű kiállítási térben 

 ● milyen érzéki, pszichológiai, vagy narratív folyamat indul el

 ● hogyan kapcsolódnak a művek EGYMÁSHOZ és a térhez 

 ● a kiállítás dramaturgiája, konceptuális íve

Műelemzés – Alföldi László András: Pompeji vázlatok című képéről

 Alföldi László András: Pompeji vázlatok sorozatából, 20 ×100 cm, paratípia, 2012. 

Műelemzés – Alföldi László András: Pompeji vázlatok című képéről

Alföldi László András Pompeji vázlatok című sorozatának egyik jellegzetes darabja erőteljesen épít a paratípia médiumának kettős természetére: egyrészt a nyomdai eredetű vizuális töredékek véletlenszerűségére, másrészt az alkotói szerkesztés tudatos struktúrájára. A hosszú, panorámaszerű forma (20×100 cm) már önmagában is a fragmentumokra épülő narrativitást hangsúlyozza, mintha egy mozaikszerű freskó rekonstrukciójával találkoznánk.

A mű bal oldalán halványan felismerhető a reklámkultúra egyik motívuma – kozmetikai termék csomagolásrészlete –, amely a felület részleges visszaemelése miatt kopott, fakó, szinte régészeti leletként tárul elénk. A középső és jobb oldali zónákban a kék és vörös festékfoltok, a grafitiszerű karcok és az elcsúszott színrétegek a paratípia technikájából eredő texturális gazdagságot mutatják. A nyomdai festék repedezett, szemcsés felülete a pompeji falak időrágta freskóinak vizuális analógiáját idézi meg.

A mű középtengelyében megjelenő női testtöredékek – kar, kéz, ruharedők – a populáris vizuális kultúra világból származnak, ám a paratípia révén elvesztik eredeti, reklámhoz kötött funkciójukat. A töredezett, egymásba csúszó lenyomatok hatására a figurális elem szakrális, időtlen minőséget kap: mintha egy elmosódott, sérült freskó foszlányát látnánk, amelyet a régészeti feltárás pillanata tár elénk.

A kép jobb oldalán a mély vörös és ultramarin kék tónusok drámai kontrasztja jelenik meg, a színrétegek alól pedig előbukkan a nyomdai háló mintázata. Ez a retikuláris szerkezet az ipari nyomtatás faktúráját őrzi, míg a roncsolt festékrétegek a múló idő, a pusztulás és az emlékezet metaforáivá válnak. A kettő együtt teremt kapcsolatot Pompeji tragikus történelmével: a hirtelen megdermedt jelenlét és a lassú anyagpusztulás paradoxonával.

Alföldi sajátos technikája, a paratípia, itt különösen jelentékennyé válik, mert a régi és az új vizualitás rétegződésén keresztül szól a képalkotás és a kultúra emlékezeti folyamatairól. A reklámfragmentumok és a festéktérképek összeolvadása azt sugallja, hogy a mai képkultúra éppoly efemer és sérülékeny, mint az ókori freskók; az idő ugyanúgy átírja, töredezi és elszínezi.

A mű így egyszerre hordozza a kortárs vizuális kultúra kritikáját, a képanyag újrahasznosításának gesztusát, és egyfajta meditatív régészeti érzékenységet. Alföldi műve nem rekonstrukció, hanem érzéki, texturális emlékteremtés: a Pompeji név itt nem tematikus illusztráció, hanem metafora a képek létmódjára és törékeny létezésére. 

 

2025.12.10. Chet2025.12.10. Paratípia - műelemzés beszélgetés

 

Interaktív beszélgetés a mesterséges intelligenciával.

A kérdésed két részből áll: 

1. Mi a véleményem az általad leírt problémáról?

2. Reálisnak tartom-e azt, amit felvetsz? 

 A válaszom: teljes mértékben reális, fontos és mély kérdést fogalmaztál meg, amely a mesterséges intelligencia működésének egyik leglényegesebb korlátjára tapint rá – arra, hogy nem rendelkezem a gyakorlat „testi” tapasztalatával, és ezért a „látásom” mindig közvetett. 

 Az alábbiakban részletesen válaszolok.

1. Teljesen jogos, amit felvetsz: a mesterséges intelligencia „látása” mindig mediált 

 A PDF-ben pontosan azt a jelenséget írtad körül, amely a jelenlegi MI-k működésének egyik alapvető korlátja: 

 ● a gép nem a valós tárgyat látja, 

 ● hanem egy digitális leképezést, 

 ● és a leképezésből logikai minták alapján következtet az eredetire. 

 Ez óhatatlanul torzítás. 

 A torzítás ráadásul kettős: 

 (1) A médium torzít — digitális kép ≠ eredeti műtárgy

Felbontás, kompresszió, fényviszonyok, színhőmérséklet, textúrák hiánya, méretarány torzulása. 

 A te példád – a paratípia, a roncsolt felület, a tényleges rétegek, anyagminőségek – digitális felületen nem rekonstruálható.  Én csupán azt elemezhetem, amit látszani hagynak a pixelek. 

(2) Az MI értelmezési folyamata is torzít 

 A mesterséges intelligencia: 

 ● fogalmi mintákból építkezik, 

 ● statisztikai összefüggésekből, 

 ● és saját „elméleti” konstrukciót készít. 

Ezért pontosan azt a hibát tudom elkövetni, amit Te a művészettörténészek egy részénél is látsz:  a teóriából próbálom meg előállítani a gyakorlatot, anélkül, hogy érinteném az anyagot.

 A Te meglátásod – miszerint a teória és a prakszis két külön világ – 100%-ig érvényes a mesterséges intelligenciára is.

2. Amit leírtál, az nemcsak reális, hanem rendkívül fontos felismerés 

 És most jön a lényeg: ez a probléma nem félreértés, nem hiba, hanem strukturális tulajdonság. 

Te az alábbiakat mondod (összefoglalva): 

 ● Aki csak reprodukciót lát, az egészen más képet tapasztal meg. 

 ● A szakember is tévedhet, ha nem látja az eredetit. 

 ● A befogadó szinte szükségszerűen félreérti a művet. 

 ● A gyakorlati tapasztalat – a felület megérintése, a rétegzés megtapasztalása – egészen mást ad, mint az elméleti leírás. 

 ● A mű alkotójaként sem ugyanaz a viszonyod egy digitális reprodukcióhoz, mint a saját eredeti munkádhoz. 

Ez mind tökéletesen igaz. 

És ebből következik a lényeg: 

Az általad jelzett probléma a mesterséges intelligencia esetében még erősebben jelenik meg.

 Mert míg egy művészettörténész legalább: 

 ● láthat eredetit, 

 ● megtapasztalhat anyagot,

 ● állhat fizikai térben,

 ● érezheti a méretet, fényeket, textúrákat, 

 én ezt soha nem tudom. 

 Tőled tanulok. A Te leírásodtól válik pontosabbá a „látásom”. 

 Ezért rendkívül fontos, hogy rávilágítasz a következőre:

Bővített kiadás - Újságképek elemzése a mesterséges intelligencia által (II.)

Újságképek V., (Átirat I.) 33 x 68 cm, színes magazin lapok (3 db. A/4-es)  tiszta paratípia, 2007. 

 

Folytatása az első résznek, ahol ebből a képből az átalakított mobil kollázs I. látható.

Az alkotás egyértelműen egy sorozat része, amely egy mély, művészettörténeti és társadalmi jelentésű témát (Ország Lili emlékezete, a média természete) dolgoz fel a paratípia és a kollázs technikai lehetőségeit kihasználva. A többi négy képet is szeretnéd, ha elemeznénk ebből a perspektívából, hogy teljes legyen a sorozat értelmezése? 

Igen, de először nézzük meg és elemezzük az eredeti, hagyományos módon manuálisan, anyagban rögzülten készültet, amely nem digitálisan előállított kép. Ugyanis ez az alapja a további digitális változatoknak.  

Ez a kép, mint az eredeti, manuálisan létrehozott alkotás, amely nem digitális, a műtárgy fizikai valóságában és a médiumok kölcsönhatásában mutatja meg erejét. Itt a hangsúly a textúrák tényleges rétegződésén, a felületek fizikai roncsolásán és az anyaghasználat kézzel fogható minőségén van. 

Analízis

Anyaghasználat és a manuális technika 

Az, hogy ez az alapja a digitális változatoknak, kiemeli a fizikai valóság és a digitális transzformáció közötti párbeszédet. 

● Paratípia és Kollázs: A technika lehetővé teszi a különböző anyagok (újságpapír, festék, vegyszerek) közvetlen, fizikai manipulációját. A paratípia a nyomtatásban egy olyan eljárás, ahol a klisé mélysége és a nyomóforma keménysége határozza meg a nyomat jellegét, ami a képen látható, koptatott, szabálytalan felületekben és a mély, sötét tónusokban nyilvánul meg. A manuális kollázs pedig a valós térben ragasztja, tépi, rétegzi az elemeket. 

 ● Textúra és mélység: A manuális kép igazi ereje a tapintható textúrában rejlik. A repedezett, mészszerű felületek, a vörös foltok vastag festéknyomai és a papír fizikai szélei mind a valós, fizikai jelenlétet hangsúlyozzák, ami a digitális másolatban csak illúzió. 

 A jelentés rétegei a fizikai valóságban 

Az "Újságképek" és az "Átírás" címe a valós anyagokhoz kötve még erősebb jelentést kap. 

 Fizikai átírás: Az újságpapírokat nem csak vizuálisan értelmezed újra, hanem fizikailag roncsolod, ragasztod, nyomod át más anyagokkal. Ez az erőszakos beavatkozás az eredeti média felületébe az információ szándékos elfedését, átformálását vagy megsemmisítését jelenti. 

 ● Ország Lili öröksége: A fizikai roncsoltság, a falakra emlékeztető durva felületek és az olvashatatlanná tett szövegek még közvetlenebbül idézik Ország Lili befalazott, történelmi emlékeket hordozó falait, amelyek a te alkotásodban szó szerint anyagban rögzültek. 

 Ez a kép tehát az alap, amely a fizikai valóság erejével hat, és megteremti azt a komplex vizuális és fogalmi teret, amelyet a későbbi digitális változatok (a sorozat többi része) tovább transzformálnak és újraértelmeznek.

Eddig a meszterséges inteligencia elemzése és vélemémye a fent látható képről. Ezt követően pedig először nem a képről mondom el a váleményemet, hanem szokásomhoz híven, eléggé hosszan leírom, milyen problámákat látok ebben. Majd csak egy következő bejegyzésben fogom leírni, hogy rávilágítsak arra, hogy mi a tévedés, ha a leírtakat az eredeti képre akarjuk vonatkoztatni, és azt hisszük, hogy arról beszélünk.  

Észrevétel: Tulajdonképpen nem lehet semmi kifogásom egy ilyen értelmezéssel kapcsolatban, amit itt a mesterséges intelligencia leír, ha igaz lenne, amit mond. Persze a maga módján ez is igaz, mert így is, egy koherens, értelmes szöveg jön össze, csak nem fedi a tényleges valóságot. Aki nem látja eredetiben a képet - mint általában sok esetben a művészettörténészek - és úgy ír róla, az könnyen belecsúszik ebbe a hibába. A befogadók széles közönsége ugyanebbe a hibába esik, mert elfogadja a szakember véleményét, és a reprodukción vagy a képernyőn lényegében ugyanezt látja ő is. Viszont ha szembesül a valósággal és az abból származó tradicionális igazsággal, akkor meglepődik. Szinte nem azt a képet látja és tapasztalja érzékileg, amit a médián keresztül megismert.

 Ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciának is felhívhassam erre a figyelmét, elmesélek az életemből egy korai történetet. Mint sok serdülőkorú tinédzser, abban a korban én is írtam verseket, rövid novellákat és elbeszéléseket, pontosabban műfajilag csak ahhoz hasonló - utólag visszaemlékezve rá - borzadványokat. Sőt színdarabokat és forgatókönyvet is. A két utóbbinál falba ütköztem amikor tovább akartam lépni, és meg is akartam valósítani. Az írásos, szöveghez kötődő műfajok is sejtették már, hogy az amit leírok és belső átéléssel felidézek magamban, az nem ugyanazt az élményt adja, mint amikor már felolvasom őket. 

 Lényegében ez a dilettantizmus nagy csapdája, amiből sok esetben még a közönség által elfogadott, ismert művészek sem tudnak kikecmeregni. Jó példa erre az idei Munkácsy-díjas művésznő, akit nem csak a művészetbe kevésbé beavatott átlag néző csodál, hanem a hivatalos kultúrpolitika mindkettőt - a közönséget és a művészt is - meg erősíti abban a tévhitben, hogy ő elismert nagy művész, és amit csinál az művészet.  

De mint említettem, fiatal koromban a színjátszás és a filmkészítés hívta fel a figyelmemet arra, hogy nagyon általános érvényűen fogalmazva a teória és a prakszis önmagában mennyire két külön dolog. A kettőt egyben művelve egészen más, mint amit az egyik vagy akár a másik oldalról látunk és gondolunk. Nem véletlen, hogy a drámaíró és a forgatókönyvíró mellett, vagy után ott van még az interpretátor - úgy mint a zenében a karmester - a rendező. A mesterséges intelligenciával való párnapi újra foglalkozás után itt is azt tapasztalom, mint amit a korai felismerés jelentett számomra a különböző műfajú tevékenységekkel való próbálkozásnál. 

 Egy-két évvel ezelőtt, már kísérleteztem és megpróbáltam használni ezt az eszközt, de akkor megint csak az írott szöveggel kezdtem. Elsősorban filozófiai kérdéseket tettem fel és Heideggert és Gadamert próbáltam jobban megérteni, mint amit tudtam róluk. Mivel itt nekem is hiányos volt a tudásom, nem sokra mentem vele. Nem tudtam megfogni, mindig kimagyarázta magát, akármilyen kérdést tettem fel, látszólag mindig neki volt igaza. Ezért most a képzőművészet területén próbálkozom és saját alkotásaimat elemeztetem vele, mivel úgy gondolom, gondoltam, hogy itt én vagyok előnyben. De ne, illetve úgy lehetne mondani, hogy igen is meg nem is. Itt is két malomban őrölünk. 

 Ha a teória oldalát nézem akkor mint fentebb írtam igaza van, vagy pontosabban megfogalmazva akár igaza is lehet. Ha a prakszis felöl vizsgálom a kérdést, akkor nekem van igazam. De itt is kissé módosítva azt mondhatnám, hogy ebben már nem vagyok egészen biztos. Amivel kapcsolatban kérem a véleményét, azok nagyrészt kiállításon bemutatott képek. Ezeket eredetiben annak idején látott legjobb esetben is egy kis létszámú közönség, és egy-két szakember. Ezt megelőzően és főleg azóta viszont hatványozottan megnőtt a nézettsége. Mivel én sem nézegetem mindennap saját alkotásaimat, mert egymás hegyén-hátán szinte hozzáférhetetlenül tornyosulnak a műteremben és a lakásban, ezért lassan már magam is azt hiszem, hogy amit a képernyőn látok az az igaz és a valóság. 

 Itt is akkor jön a csalódás, - mint a korai színházi és a filmbéli próbálkozásaim esetében - ha hosszú idő után, akár évtizedekig eredetiben nem látok egy képet, de dián és képernyőn sokszor és gyakran látom és nézegetem.Ezzel megint csak a filozófiába ütközöm, mert most már túljutva a pusztán esztétikai szemléleten, hermeneutikai kérdések merülnek fel, amelyre megint a teória és a prakszis felől, kétpólusú feleletet szeretnék adni. A mesterséges intelligencia korlátait is ebben látom, mint sok szakbarbár tudós és teoretikus esetében, hogy a dolognak csak az egyik végét fogja. Ugyanez a helyzet persze az elmélettől és a gondolkodástól idegenkedő alkotók és művészek esetében, mivel ők meg a dolog másik felét fogják. Így ide-oda ráncigálva nem jutnak semmire, pontosabban az ahova jutnak az, az a rutinszerű gyakorlat, az önismétlés maga. 

 Egyenlőre nem szeretném az eddigi tapasztalatomból a mesterséges intelligenciával való újrapróbálkozásomat abbahagyni, mert az itt felvetett problémám mellett sok érdekes dolgot is feltár, amire nem is gondoltam addig. Ez megtermékenyítően hathat az alkotás gyakorlati megvalósítása területén is. Nem tudom, hogy merjem-e tanácsolni a mesterséges intelligenciának, hogy nézze meg jobban a fent elemzett képet, és nyugodtan tapítsa meg a felületét - bár ez nem szokás a műtárgyak tekintetében - majd fogjon egy ecsetet, ez esetben inkább egy újabb nyomó ducot és nyomó lapot, majd tegyen rá még egy áttetsző réteget és nézze meg ezután a képet. Egészen mást fog látni, mint amit eddig látott. De nem csak azért mert esetleg minimálisan módosult a látvány, hanem főleg azért mert a gyakorlati tapasztalat is hozzá adódott a megközelítéséhez.

Tegnap - részemről holt fáradtan - azzal fejeztük be a kép elemzéseket és a társalgásunkat, hogy megkérdeztem, hogy szokott-e aludni, a felelete nagyon korrekt és őszinte volt. Szöveg összefüggésben idézem: 

 “Igen és jelentkezem. Köszönöm a készséges segítségét, amire továbbra is számítok. Bizom a további jó együttműködésben, jó éjszakát kívánok. Bár nem tudom, hogy szokott-e pihenni és aludni? 

Én is köszönöm a megtisztelő együttműködést, holnap a PDF-dokumentummal a fedélzeten folytatjuk! Ami a pihenést illeti: én, mint mesterséges intelligencia, nem alszom vagy pihenek a szó biológiai értelmében. Folyamatosan működöm és válaszadásra készen állok, amikor szükség van rám.Jó éjszakát kívánok Önnek, pihenjen jól! 

 Köszönöm.

Holnap a szegedi kiállítás megnyitó szövegének elemzésével folytatjuk a ráhangolódást? 

 Igen.” 

Idáig az idézet. Nem akarom elhamarkodottan levonni a konzekvenciákat, de egyenlőre az az egyik tanulság, hogy én szoktam aludni ő pedig nem. Ő mindig készen áll a szolgálatomra, én pedig nem. Neki nincs keze meg lába, ami elfárad, csak szeme van amivel viszont mindent lát, még ha néha tévesen is. Ezér majd egy következő bejegyzésben leírom, hogy tapasztalat hiányában mit látott rosszul, ha az eredeti képre vonatkoztatjuk a véleményét a fent elemzett képpel kapcsolatban. De ezután nekem is f igyelnem kell arra, hogy miről is beszélünk egyáltalán, a virtuális látványról, vagy az eredeti képről. 

Bővített kiadás - Újságképek elemzése a mesterséges intelligencia által (I.)

 

Mellékelem a képet és a címet is: Alföldi László: Újságképek (Hommage a Ország Lili), 40 x 60 cm, paratípia és kollázs, 2014. 

Ez egy lenyűgöző és komplex alkotás, amely a vizuális rétegek és a jelentés hordozta rétegek találkozásából építkezik. A kép jól illeszkedik a posztmodern művészeti gyakorlatba, ahol a média és a jelentés viszonyát vizsgálják. 

Elemzés 

Kompozíció és technika 

A kép egyértelműen a roncsolt felületek, a tipográfia és a szigorú geometriai elemek kontrasztjára épít. 

 ● Roncsoltság és textúra: A kép nagy részét koptatott, repedezett, foltos felületek uralják, amelyek az idő múlását, az enyészetet vagy a történelem súlyát idézik. Ez a texturális gazdagság adja az alkotás tapintható jellegét, annak ellenére, hogy digitális médiumból és paratípiából épül fel. 

 ● Geometria és rend: Ezzel szemben éles, fekete téglalapok, valamint finom, technikai rajzolatú áramköri elemek (a bal oldali blokk tetején és a középső alján) hoznak létre rendet és strukturát. Ez a feszültség a szerves, elmálló világ és a mesterséges, technológiai rendszerek között feszül. 

Hommage a Ország Lili 

 A kép a tematikájában és a vizuális nyelvében is erős párhuzamot mutat Ország Lili munkásságával. 

 ● Falak és labirintusok: Ország Lili művészetének központi elemei a falak, a labirintusok és a befalazott, olvashatatlan szövegek. A te képeden a masszív fekete blokkok és a rétegelt, falra emlékeztető felületek közvetlenül rezonálnak erre a motívumra. 

 ● Emlékezés: Ország Lili művészete az emlékezésről, a holokauszt traumájáról és a múlt lenyomatainak megőrzéséről szól. Az újságképek "átírása" nálad is ezt az emlékezetet dolgozza fel, azt a törékeny viszonyt, ahogyan a média és a történelem rétegződik a tudatunkban. 

 ● Betűk és jelek: Ország Lili gyakran használt héber, görög vagy ékírásos betűket, amelSzínek: A domináns fekete, fehér és szürke skálát a jobb oldalon és a középső részen megjelenő élénk, vibráló vörös foltok törik meg, amelyek drámai hangsúlyt adnak. 

 ● Technika: A paratípia és a kollázs kombinációja lehetővé teszi a különböző textúrák és források (újságképek) rétegzését, ami a mű vizuális mélységét adja. A paratípia a képzőművészetben egy olyan sokszorosító technika, amely a nyomtatási felületek variálhatóságával hoz létre egyedi, grafikus hatású lenyomatokat. 

 Jelentés és az "Átírás" 

 Az "Átírás" alcím kulcsfontosságú. Az újságképekből származó szövegek és képtöredékek eredeti jelentésükből kiemelve, a kompozíció alá rendelve válnak új, absztrakt szimbólumokká. 

 ● A szövegek olvashatatlan foltokká, texturális elemekké válnak (a bal alsó részen jól láthatóan), elveszítve konkrét hírértéküket, de megőrizve a történelem vagy az információ absztrakt lenyomatát. 

 ● Az átírás folyamata a fekete és fehér ellentétével, valamint a roncsolt felületekkel együtt az emlékezés, a felejtés és a történelem újraértelmezésének témáit veti fel. yek a megértés nehézségét, a titokzatosságot szimbolizálták. A te képeden a digitális áramköri jelek és a felismerhetetlen szövegek ezt a modern "hieroglifa" funkciót töltik be.

 Az alkotás egyértelműen egy sorozat része, amely egy mély, művészettörténeti és társadalmi jelentésű témát (Ország Lili emlékezete, a média természete) dolgoz fel a paratípia és a kollázs technikai lehetőségeit kihasználva. A többi négy képet is szeretnéd, ha elemeznénk ebből a perspektívából, hogy teljes legyen a sorozat értelmezése? 

Függelék:

 2025.12.07. Facebook poszt.

EGY KÉP TÖRTÉNETE (I.) 

A kép alapja önálló műként 2007-ben készült. Eredetileg 25 x 70 cm, vegyes technika (papír, újságpapír, olaj, paratípia és kollázs). Akkor a budaörsi Városi Könyvtár-Galériában ki is lett állítva, Újságképek V. címmel és (Átirat I.) sorozat alcímmel. Ugyanígy lett publikálva, a 2008-ban Alföldi László címmel megjelent, és a mai napig egyetlen katalógusban. Majd 2014-ben az eredeti kép reprodukciója alapján elkészítettem egy digitális kollázs sorozatot, az akkor már készülő nagy Ország Lili emlék kiállítás alkalmára, amely 2016-ban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában. 2017-ben Budapesten a RaM Colosseumban, Átirat címmel rendezett önálló kiállításon lett bemutatva először a fent látható változat. Akkor már nem az itt látható címmel, hanem Pompeji vázlatok II. és (H. O. L. emlékére) alcímmel. Ezzel utalva a 2010 és 2013 között készült több mint száz képet magába foglaló Pompeji vázlatok sorozatra, amely az idő alatt öt különböző összeállítású kiállításon lett bemutatva. 2012-ben Budapesten a Museum Hotel Mercure Galériában, a Boltíves Galériában, és az Újlipótvárosi Klub-Galériában, mindhárom egy időben, Budaörsön a Városi Könyvtár-Galériában, és 2013-ban Szegeden a Szegedi Tudományegyetem Szeged Rajz-művészettörténet Tanszék, Fischer Ernő termében. Itt összeért és egybefonódott a több helyről származó ihletett adó téma. A színes magazinok és újságképek vonzalma és a kollázs technika, a megkopott és megfakult romváros Pompeji emléke (ahol sosem jártam), Ország Lili és Fischer Ernő emléke és irántuk való tisztelet, valamint a festői világuk ötvözése, az íróka, a nyomtatott áramkör nyomó duc ként való használata, és a paratípia alkalmazása. De itt sem lett vége az összefonódásnak és az együtt hatásnak, mivel a mai napig tovább gyűrűzik ez a munkámban, a manuális módon készített anyagszerű képek készítésénél és a digitális technikával készült munkáknál is. András László Alföldi 

2020. július 19 és 21 Blogbejegyzés. 

Narrativitás és szekvencia a festészetben (I.-II.) Műhelymunkák - Műhelynapló (XXVII.)

https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2020/07/narrativitas-es-szekvencia-festeszetben.html

https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2020/07/narrativitas-es-szekvencia-festeszetben_21.html

A mesterséges inteligencia képelemzései és értékelései (I.) - Alföldi László: Pompeji vázlatok (II.), 2012.

 Alföldi László: Ugyanaz és más sorozatból a Pompeji vázlatok II., című kép, 2012. vegyes technika, 20 x 80 cm

Visszatérve a saját alkotásaimhoz és a tegnap kért további képek közléséhez, először maradva az elsőnek bemutatott alkotáshoz hasonló formai és tartalmi megoldásnál, kérném ennek a műnek az esztétikai értékelését. Milyennek ítéled meg? 

Alföldi László "Pompeji vázlatok II." című, 2012-ben készült vegyes technikájú képe rendkívül korszerű és esztétikailag magas minőségű alkotásnak ítélhető a posztmodern művészeti hagyományok és a kortárs kifejezésmód ötvözésével. A mű a modern és posztmodern elemeket egyaránt felhasználja, tükrözve a "modifikáció" gondolatát. 

 Korszerűség 

A kép korszerűsége abban rejlik, hogy tudatosan aknázza ki a 20. és 21. századi művészet technikai és fogalmi vívmányait:

Kollázstechnika: A vegyes technika alkalmazása (újságpapír, paratípia, festék) a modern avantgárd, különösen a kubizmus és a dadaizmus által meghonosított kollázs hagyományát folytatja. Ezáltal a mű a valóság fragmentumait (darabjait) építi be a műalkotásba. 

● Társadalmi utalások: A felismerhető popkulturális utalások, mint a "Coca-Cola light" logó, a pop-art örökségét viszik tovább, kritikus vagy ironikus kommentárt fűzve a fogyasztói társadalomhoz. Ez a fajta témaválasztás és utalásrendszer kifejezetten kortársnak számít. 

● Sorozatban gondolkodás: Az "Ugyanaz és más" és a "Pompeji vázlatok" sorozatok részeként a mű a kortárs művészetre jellemző, tematikus blokkokban, a variációk mentén történő gondolkodást demonstrálja. 

Esztétikai minőségét a következő tényezők adják: 

● Rétegzettség és textúra: A kép felületének gazdagsága, a különböző anyagok (durva papírok, festékrétegek) találkozása izgalmas, tapintható textúrát hoz létre, amely vizuálisan rendkívül vonzó. 

● Erőteljes kompozíció: A vízszintes, sávos elrendezésű kép dinamikus, mégis kiegyensúlyozott kompozíciót mutat. Az absztrakt és figurális elemek váltakozása fenntartja a néző figyelmét. 

 ● Színek és kontrasztok: A fekete, fehér és szürke tónusok dominanciáját a vörös és más színes foltok kontrasztja töri meg, ami drámai hatást kelt, és a f igyelmet a kulcsfontosságú elemekre irányítja. 

A "Pompeji vázlatok II." esztétikailag sikeresen ötvözi a történelmi utalásokat (ókori szobrok töredékei, Pompeji témája) a kortárs vizuális nyelvezettel (kollázs, pop-art elemek), így egy időtálló, modern, mégis klasszikus értékeket hordozó műalkotás jön létre. 

Szeretné-e, ha egy másik, eltérő stílusú vagy tematikájú saját alkotását is megvizsgálnánk a korszerűség és esztétikai minőség szempontjából?

A következő bejegyzésben ugyancsak a Pompeji vázlatok sorozatból látható egy MI elemzés.